Miért jelent egyszerre örömöt, kihívást és felelősséget a versfordítás?
A versfordítás számomra mindig sokkal több, mint szavak áthelyezése egyik nyelvből a másikba. Inkább olyan, mintha egy versnek új életet adnék egy másik kultúrában, egy másik nyelven.
Fordítok saját verseket és más költők alkotásait is. A kettő között számomra jelentős különbség van. A saját verseimhez bátrabban merek hozzányúlni: ha úgy érzem, hogy egy gondolat, egy kép vagy egy ritmus az adott nyelven természetesebben szólalna meg másként, megengedem magamnak a változtatást. Hiszen ismerem a vers születésének körülményeit, tudom, mi volt a valódi szándék.
Más költők verseinél azonban sokkal nagyobb alázattal kell dolgozni. Ott nemcsak a szavakat, hanem a szerző gondolatvilágát, érzéseit és stílusát is tiszteletben kell tartani.
Soha nem véletlenszerűen választok fordítandó verset. Szinte mindig szubjektív okok vezetnek: csak olyan költeményhez nyúlok, amely valamilyen módon megszólít.
Megérint a hangulata, a mondanivalója vagy egyszerűen csak szépnek érzem. Fontos, hogy örömmel és kíváncsisággal kezdjek hozzá a fordításhoz. Ha ez a belső lelkesedés hiányzik, számomra a fordítás elveszíti a lényegét.
Egy jó versfordításnak nem csupán a jelentést kell visszaadnia. Ugyanolyan fontos a hangulat, az érzelmek, a ritmus és az a különleges zeneiség, amely az eredeti vers sajátja. Sokszor éppen ezek azok az elemek, amelyeket a legnehezebb átültetni egy másik nyelvre.
A rímek önmagukban még nem eredményeznek jó versfordítást. Figyelni kell arra is, hogyan gondolkodik az adott nyelv, milyen képeket használ természetesen, milyen kulturális utalások élnek benne, és milyen dallama van a mondatoknak. Ami az egyik nyelven gyönyörűen hangzik, a másikon könnyen mesterkélté válhat.
Számomra akkor sikeres egy versfordítás, ha az olvasó észre sem veszik, hogy fordítást tart a kezében. Ha természetesen áramlik, megőrzi a vers dallamosságát, szabályos rímelését, és ugyanazt az érzelmi élményt nyújtja, mint az eredeti mű. Persze nem mindig lehet mindenből ugyanannyit megőrizni. Néha választani kell a szó szerinti pontosság és a költői hatás között. Én szinte mindig az utóbbit választom, mert hiszem, hogy a költészet elsősorban nem a szavakról, hanem az olvasó lelkében megszülető érzésekről szól.
Talán ezért szeretem ennyire a versfordítást. Minden egyes költemény új kihívás, új felfedezés és egy újabb lehetőség arra, hogy két nyelv és két kultúra között hidat építsek.